2020. március 25., szerda

Katolikus hittan, nagypéntek





2020. március 25.
Katolikus hittan
1.      osztály
Nagypéntek

Jézus az utolsó vacsora terméből az Olajfák hegyére ment. Ott volt egy kert: Getszemáni major, ahova gyakran járt. Apostolai közül hármat kért, hogy imádkozzanak vele: Pétert, Jakabot és Jánost. Ám ők mindig elaludtak.
Jézus tudta, mi vár rá, ezért gyötrődni kezdett. Egy angyal jelent meg, aki lelki erőt adott neki.
Nagycsütörtökről nagypéntekre való éjszakán sok templomban tartanak virrasztást, hogy együtt imádkozzanak Jézussal.
Ide, a Getszemáni kertbe érkezett Júdás egy csapat katonával, hogy elárulja Jézust. Bár Júdás egy volt az apostolok közül, mégis eladta Jézust 30 ezüstért.

Jézust mint egy rablót, megkötözve vitték el. Először a főtanács hallgatta ki. Sokan vádolták hamisan, de senki nem tudott rábizonyítani semmiféle bűnt. A főtanács előtt Jézus nyíltan vallotta: Ő a Messiás, az Isten Fia. Ezen a zsidók vénei megbotránkoztak és Jézus halálát kívánták. Mivel ők nem ítélhetek halálra senkit, elküldték Jézust a rómaiak helytartójához, Pilátushoz. Tőle várták Jézus halálos ítéletét, de Pilátus semmi bűnt nem talált Jézusban. Szabadon akarta bocsátani, de a zsidók egy másik foglyot, egy Barabás nevű rablót kértek helyette.
Pilátus megostoroztatta Jézust. A katonák gúnyt űztek belőle, tövissel koronázták, leköpködték és kinevették.
Pilátus egy tál vizet hozatott és kezet mosott a nép előtt. Ezzel jelezte, hogy ő ártatlan Jézus halálában.

Ma is mondják: „mosom kezem”, ha azt akarják kifejezni: én erről nem tehetek.
Jézus végül halálra ítélte Jézust, mert félt a néptől.
Jézus vállára vette a keresztet és elindult vele a hegyre, amit héberül Golgotának, magyarul Koponyák hegyének, latinul pedig Kálváriának hívnak. 
Itt kezdődik Jézus keresztútja, ami már a következő óra anyaga lesz. Íme néhány kép a mai órához:




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése