A vasárnap különleges nap lesz, de ezt már biztos tudjátok. :)
Gyűjtöttem nektek anyák napi dalokat, amik szebbé varázsolhatják a készülődést, kézműveskedést. Az utolsó dalt mindenképpen hallgassátok meg, és vigyétek Apát is, róluk is van szó benne. Ez az egyik kedvencem! Kívülről tudom.
Bízom benne, hogy tart még a lendület, és könnyen veszitek az akadályokat. Arra gondoltam, hogy most kicsit számolgatunk. Aranyos képeket találtam hozzá.
1.Akinek sikerül kiszámolni, hogy melyik állat mennyit ér, az küldje el nekem a megfejtéseket!
2.Ugye, szeretnétek nagyon szépen írni?Akkor nézzétek meg ezt a filmet, és végezzétek vele a gyakorlatokat, hogy a kezetek ügyesedjen.
Ezt sokszor kell ahhoz csinálni, hogy jól menjen, úgyhogy ne keseredjetek el, ha elsőre nem sikerül! Újra és újra kell próbálni, és akkor már biztos, hogy szuper ügyesek lesztek, és a tanító nénik elámulnak, hogy milyen szépen írtokJ
Nagyon ügyesen megoldottátok a tegnapi felmérést, szép eredmények születtek.
Kezdjük az órát ma is egy kis számolós bemelegítéssel!
A mai órán tovább kalandozunk a számok birodalmában, és máris eljutottunk a 15 nagyobbik egyes számszomszédjához. Melyik ez a szám?
Nyisd ki a tankönyved a 72.oldalon, és oldd meg az 1. feladatot!
Miből meny-nyit látsz a képen?
Hány póló van összesen?
Ebből hány póló sárga, hány póló kék?
Hány nadrágot látsz? Hány sárga? Hány kék?
Hány kosár van?
Hány labda látható a képen?
Hány virágot látsz?
Hány gyerek van a képen?
Hány kutyust látsz?
Folytasd a 2. és a 3. feladattal.
Ha az egymás alatti számokat összeadod, 16-nak kell lennie összesen.
Nyisd ki a füzetedet!
Írd fel középre a 16-os számot, és készítsd el a gondolattérképét!
páros
kétjegyű
1t+6 e
15<16<17
10<16<20
XVI
Írj 1 sor 16-ot és római 16-ot is.
Rajzold és írd le a következő színezős feladatot a füzetedbe!
Nyisd ki a munkafüzeted a 48. oldalon! Oldd meg a feladatokat!
Ügyesen dolgoztál!
Szorgalmi feladatod egy szorgos kis méhecske rajzolása lesz. A műveletek szerinti testrészekből kell egy méhecskét összeállítanod. Emlékszel? Ma van a méhecskék napja!
Aki megoldotta, küldje el nekem.
Ekkora ölelést küldök nektek! Jó pihenést kívánok a hosszú hétvégére! Hétfőn találkozunk!
Nyisd ki a Szépen, helyesen munkafüzetet a 24.oldalon!
Már nagyon ügyesen tudod egyedül is, hogy mit kell csinálnod a feladatoknál. Azért írok egy kis segítséget. Szépen, ügyesen dolgozz! Hegyes ceruzával írj, figyelj oda a helyes, kényelmes ülésre! Az 1.és 2. feladat már nagyon jól megy egyedül is. A 3. feladatban mondd ki hangosan a képek nevét, majd kösd a megfelelő betűhöz. A 4. feladatban 3 oszlopot látsz. A szavakat aszerint kell lemásolnod a megfelelő oszlop alá, hogy az növény, állat, vagy tárgy neve. A rövidebb szavak közül próbálj kettőt írni a vonalra, mert nincs annyi vonal, mint ahány szó. Az 5. feladatnál be kell fejezned a mondatokat aszerint, amilyen hangot ad ki az állat. Pihenésképp játssz egyet!
A 25.oldalon folytatjuk a munkánkat.
Az 1. és 2. feladatot nem kötelező megoldani. Aki szeretne gyakorolni, természetesen megcsinálhatja. 3. feladat: Hangosan mondd is ki a szavakat! 4. feladat: Hosszú szavak, nagyon figyelj. Először olvasd el hangosan, majd 3-at másolj le. 5. feladat: Olvasd el a szópárokat. Mit vettél észre? Mi a szabály? Igen, a fölső szóhoz mindig hozzáteszünk egy betűt, hogy egy új, értelmes szót kapjunk. Az egyjegyű mássalhangzóból kétjegyű lesz. Már csak 1 hét, és kezdjük az írott nagybetűk írását! Tudom, már sokan várjátok. A hosszú hétvégére nagyon jó pihenést kívánok! Délután találkozunk a Zoom-on. Nagy ölelést küldök nektek! És ne feledkezz meg vasárnap az Anyák napjáról. Köszöntsd fel édesanyád.
A tavaszról, tavaszi ünnepekről már sokat beszélgettünk, biztosan sok dolog ismerős lesz már számotokra. A mai órán a tavasz ünnepeiről fogunk tanulni. Jó munkát kívánok!
Képzeljétek, épp ma van a méhek napja! Igen, a mi osztályunk is sok szorgos kis méhecskéből áll. Néhány érdekességet összegyűjtöttem nektek ezekről a különleges kis rovarokról.
Természeti csoda!
A méhek kirakták Magyarország térképét!
Hiszed vagy nem, ha a méhek kipusztulnának, a Földön jelenlegi formájában nem maradhatna fenn tovább az élet… Ej, de ráérnek ezek a méhecskék! Van idejük egész nap ide-oda szálldogálni. Jól vigyázz, a céltalan repkedés csak látszat! A világ leghasznosabb névtelen kis munkásairól beszélünk! Egyrészt mert a méhecskék mézet készítenek a begyűjtött virágporból. A méz finom és egészséges, így a méhészek előszeretettel veszik el tőlük az édes nedűt. Nem hiányzik nekik? – kérdezhetnéd. Hiányozhatna, hiszen a méz a fiatal, még kaptárban növekedő méhifjoncok eledele. De az ember leleményes, az elvett mézet cukorral pótolja, így a méhecskék sem halnak éhen. Kár lenne értük, kitől kapnánk akkor mézet?!
A méz azonban csak a méhecskék mellékes ajándéka. A jelentősebb: maga az életünk. Gondold csak végig, hogyan lesznek a gyümölcsök! Úgy, hogy a fák tavasszal virágba borulnak, és színes, illatos virágaikkal rovarokat csalogatnak magukhoz, hogy azok egyikről a másikra szállva beporozzák őket. A beporzásnak köszönhetően kezdenek el fejlődni a gyümölcsök. És milyen rovarok végzik a beporzást? Természetesen a méhek! Ha nem történik meg a beporzás, nem fejlődnek gyümölcsök a fákon. Ha nem fejlődnek gyümölcsök, magok sem lesznek, melyekkel szaporodhatnának. A lombos fák többsége a méhek nélkül elöregedne, majd utódok nélkül pusztulna el. Fajták sora bánná a hiányukat.
A méz igazán különleges anyag. Máig nem sikerült feltérképezni valamennyi összetevőjét. Mivel nem „tisztított” élelmiszer, természetes ásványi anyagokat és vitaminokat tartalmaz. Nagyrészt vízből áll, kevésbé hízlal, mint a cukorrépából készülő cukor, tehát, ha választhatsz, fogyassz inkább mézet!
Amikor keresztet vetünk,
megemlítjük az egy Istenben jelen lévő 3 Személyt: ATYA, FIÚ, SZENTLÉLEK.
Tk. 66. oldal
A pünkösd a Szentlélekhez
kapcsolódik.
Jézus a mennybemenetele
előtt megígérte az apostoloknak, hogy elküldi nekik a Szentlelket.
Pünkösd napján mind
együtt voltak az apostolok Jeruzsálemben, az utolsó vacsora termében. Velük
volt Mária, Jézus Anyja és a többi asszony is. Egyszercsak szélzúgás támadt és
a Szentlélek lángnyelvek alakjában leereszkedett rájuk. Betöltötte őket a
Szentlélek. Péter apostol bátran az emberek elé lépett és beszélni kezdett
nekik Jézusról. Nagy csoda történt: azok is megértették, amit beszél, akik
külföldről érkeztek, ezért más nyelvet beszéltek. Háromezer ember
keresztelkedett meg ezen a napon.
A Szentlélektől
különleges lelki ajándékokat kapunk: lelki erősséget, bölcsességet,
jámborságot, értelmet, stb.
A Szentlélek egyik
jelképe a galamb, ezt már megfigyeltük akkor, mikor az angyali üdvözletet
tanultuk. (Nézd meg a 30. oldalt!)
Itt egy másik jelképével
találkozunk: a tűzzel. Mire használjuk a tüzet? Mikor jó? Mikor rossz? Kik
dolgoznak tűzzel? Mire kell vigyázni, ha tüzet gyújtunk?
A Tk. 67. oldalán találsz
két feladatot a tűzzel kapcsolatban. Válaszd ki, mikor örülünk a tűznek! Kösd
össze, miből mi lesz a tűz segítségével!
Ismerkedés az étkezés előtti és utáni imádsággal1. osztály
Ha szükségünk van valamire, kérjük, amikor megkaptuk
megköszönjük.
Ha éhes vagy, kéred anyát, hogy készítsen ennivalót. De
finom legyen, és kéred, hogy együtt egyétek meg. Nem szeretnél egyedül enni. Jó
lenne, ha ott lenne a család többi tagja is. Elkészül az ebéd, anya szól, hogy
mindenki üljön asztalhoz. Olyan jó együtt lenni! Amikor megettétek a finom
ebédet, mindenki odafordul anyához és személyesen megköszöni neki. Anya mosolyog,
elérzékenyül, talán még egy könnycsepp is van a szemében.
Az egész életünket
Istentől kaptuk. Még a szüleinket, testvéreinket, egész családunkat is.
Az ennivalónkat is. Ma arról tanulunk, hogyan köszönhetjük
meg mindazt a jót, amit kaptunk.
Étkezés előtti imában kérjük Jézust, hogy álja meg az
evésünket. Úgy, mint ahogy a kisgyermekeket megáldotta, és ezután boldogok
voltak, úgy legyünk mi is boldogok az asztalnál. Legyen örömünk az evésben,
hogy együtt lehetünk azokkal, akiket szeretünk. Azt kérjük, legyen köztünk.
Amikor befejeztük az evést, megköszönjük. Aki adta az ételt,
annak legyen áldott a neve.
Mit jelnet az, hogy áldott a neve?
Jézus neve örömöt, boldogságot jelent a számunkra.
Ha bajban vagyunk segítségül hívhatjuk: Jézus segíts!
Írd be a 86. oldalon a virág közepébe azt a szót: imádság.
A 87. oldalon nézd meg figyelmesen a két képet. Melyik lehet
az, amikor még nem ették meg az ebédet? Milyen ételek vannak az asztalon? Írd
oda a kép mellé a lap szélére.
A másik asztalon miért nincs ennivaló?
Melyiknél mondták el az étkezés előtti imát? Írd mellé 1.
Az év legszebb ünnepe, az Anyák napja közeleg. Már többször beszélgettünk róla ezen a héten. A ma délutánra hoztam nektek még ötleteket. Válogassatok kedvetekre!
Elérkeztünk egy új témakörünkhöz, amelynek címe: Víg tavasz, virághintő.
Környezet órákon már sokat beszélgettünk a tavaszról, a természet ébredéséről. A mai órán a tavaszról olvasunk, és egy nagyon szép és hasznos költöző madárról, akiről már a Zengő ábécében is olvashattál.
A következő PPT-ben a Tavaszi varázslatról olvashatsz. Oldd meg a feladatokat is. Mit gondolsz, hogyan tud a tavasz varázsolni?
Már nagyon sokat tudsz a költöző madarakról is.
Kíváncsi vagyok, hányat ismersz fel a madarak közül a következő játékban!
Biztos vagyok, hogy ezt a madarat az elsők között felismerted. Mi a neve?
Magyarországon a fecskéknek három fajtája fészkel.
Figyeld meg őket a következő képen!
A villás farkúnak is nevezett füsti fecske többnyire
istállókban, tanyaépületekben, állatok közelében fészkel.
Nézd meg alaposabban a képét!
Miért nevezzük villás farkúnak is?
A mai versünkkel őt fogjuk hívogatni.
Nyisd ki az olvasókönyved a 40. oldalon!
Kérd meg anyut, hogy olvassa fel neked a verset!
Lehet, hogy fejből is tudja majd mondani, mert amikor elsős volt, valószínűleg ő is tanulta ezt a verset.
Szerzője Móra Ferenc író, újságíró.
Melyik verset olvastuk tőle?
(Zengő ábécé)
Most nézd meg a könyvben a rajzokat!
A képek alapján sorold fel, a vers szereplőit.
Állatokat és növényeket is kell találnod!
Olvasd el most egyedül, versszakonként is a verset!
Keresd meg mindegyikben a szereplőket
és húzd alá a nevüket!
Figyeld csak meg!
A sorok végén összecsengő szavakat hallunk.
Az elsőben ezeket: várunk - nálunk
Húzd alá ezeket kékkel!
Hányadik sor végén találtad meg őket?
2. és 4.
Jelöld a vers többi rímelő párját is aláhúzással!
Hallgasd meg a verset egy kislány előadásában!
Figyeld a közben megjelenő képeket!
Ugye, mennyivel könnyebb így elképzelni a verset?
Tanuld meg ettől a kislánytól a verset! Jövő hét szerda a határidő.
Ezt még látnod kell! Így gyülekeznek ősszel a fecskék
A tegnapi Zoom órán is sokat gyakoroltunk, már nagyon ügyesen tudtok számolni. Ezért ma megállunk kicsit, nagy levegőt veszünk, és a legjobb tudásotokat elővéve oldjátok meg a következő tesztet a már jól ismert Redmenta oldalon.
A finom ebéd , pihenés, játék után moss kezet alaposan, majd készítsd elő azokat a tankönyveket, amiben még lehet munkád. Olvasnod biztosan kell még. Ha végeztél a feladataiddal, gyakorolj!
Bizonyára meglepődtetek, hogy néhány vers, történet kimaradt, nem teljesen a könyv szerint haladunk. Ne ijedj meg, attól nyugodtan elolvashatod azokat a történeteket is, gyakorlásként a feladatokat is megoldhatod hozzá. Ha elküldöd, szorgalmi feladatként értékelni is fogom! Már csak néhány hét van a tanévből, ezért egy kicsit nagyobb léptekben fogunk haladni, hogy minden fontos dologra jusson elegendő időnk. A mai órán Henryk Sienkiewiecz: Légy jó című meséjét olvassuk. Az írót,,Henrik Sinkijevicsnek ’’ ejtsd. Ő egy híres lengyel író volt. Ha majd kinyitod a könyvet a 31.oldalon nézd meg a képet! Melyik ismert mese jut róla eszedbe? (Csipkerózsika)
Nagyon aktuális ez a mese cím, hiszen nemsokára Anyák napja lesz. Biztosan te is sokat hallod ezt a mondatot anyától. Ebből a történetből is sokat tanulhatsz, főként az emberi értékekről. Mi az, ami igazán fontos. Nyisd ki a szíved és a füled, miközben hallgatod a történetet. Az alábbi PPT-ben találod a feladatokat.
Készítsd elő a már korábban használt lapokat, amelyekre a tenyered és a talpad rajzoltad! (5 lap a bal tenyered, 5 lap a jobb tenyered, 5 lap a bal talpad, 5 lap a jobb talpad; és volt egy lap, amire valamelyik tenyered vagy talpad rajzoltad) Ha az előző alkalommal nem színezted ki a lapokat, most itt az alkalom, hogy kiszínezd vagy díszítsd az ábrákat.
Ha készen vagy, akkor rakd őket a földre, méghozzá legyen 7 sorod és minden sorba csak 3 különböző lapot rakhatsz le.
Nézd meg a képeket, segítségedre lesznek az elhelyezésben! Próbáld ki a te koreográfiádat! (ha elrontottad kezd az elejéről! 😉 )
Ismételd át az előző alkalommal tanult dal szövegét! Hívd segítségül szüleidet vagy testvéredet! Versszakonként olvassák el neked és te visszhangosan ismételd utánuk, ezt 2-szer csináljátok meg, ezután pedig már indulhat is a zene! Zenével együtt 3-szor énekeld el!
Örömmel fogadtam a visszajelzéseket a múlt heti
képes rejtvény megoldásáról és a játékokkal kapcsolatban is! Ezen a héten is
egy képes rejtvénnyel köszöntelek benneteket!
Csábító a szép tavaszi napsütés. Amikor csak lehet,
mennénk a szabadba. Remélem, jut időtök a tanulás mellett biztonságos módon a
szabad levegőn lenni.
Az alábbi képen egy úr sétálgat a szabadban. De
valami nincs rendben ezen a képen.
Megtalálod, hogy mi az? Ha igen, írd meg nekem és kérlek,
jelezz vissza a játékokkal kapcsolatban is a csanadbacsi.fejlesztes@gmail.com ímélcímre!
Az alábbi linken található a játék, amit ajánlok
Nektek:
Készítsd
elő a már korábban használt lapokat, amelyekre a tenyered és a talpad
rajzoltad! (5 lap a bal tenyered, 5 lap a jobb tenyered, 5 lap a bal talpad, 5
lap a jobb talpad; és volt egy lap, amire valamelyik tenyered vagy talpad
rajzoltad) Ha az előző alkalommal nem színezted ki a lapokat, most itt az
alkalom, hogy kiszínezd vagy díszítsd az ábrákat.
Ha
készen vagy, akkor rakd őket a földre, méghozzá legyen 7 sorod és minden sorba
csak 3 különböző lapot rakhatsz le.
Nézd
meg a képeket, segítségedre lesznek az elhelyezésben! Próbáld ki a te
koreográfiádat! (ha elrontottad kezd az elejéről! 😉 )
Ismételd át az előző alkalommal tanult dal szövegét!
Hívd segítségül szüleidet vagy testvéredet! Versszakonként olvassák el
neked és te visszhangosan ismételd utánuk, ezt 2-szer csináljátok meg,
ezután pedig már indulhat is a zene! Zenével együtt 3-szor énekeld el!