2020. április 22., szerda

Református hittan 04.22.


Jézus megvendégel ötezer embert      1. osztály
Jézus amerre csak járt, mindig nagyon sok ember követte. Beért egy-egy városba, híre ment, hogy ott van és az emberek otthagyva munkájukat köré gyülekeztek. Így történt ez egy szép napsütéses reggelen is. Az egyik város felé közeledve valaki meglátta, hogy ő és a tanítványai mennek a város felé az úton. Gyorsan előre szaladt és azt kiabálta. Erre jön jézus, a csodatévő!  Jézus azonban nem ment be a házak közé, hanem kint a szabadban lepihent egy árnyékos helyen. Közben a városban az emberek félbehagyva munkájukat, elindultak a hely felé, ahol Jézus pihent. Letelepedtek és hallgatták, amit a tanítványainak és nekik beszél. A környékbeli falvakba is eljutott a hír és egyre többen gyülekeztek. Jöttek az emberek családostól. Hozták a kicsi gyerekeket, az öregeket, a betegeket. Lassan összegyűlt ötezer ember. Jézus tanított, gyógyított. Nagyon izgalmas volt ott lenni. Senki nem akart hazamenni. Az idő eltelt és az emberek megéheztek. A tanítványok kérték Jézust, küldje el az embereket, hogy tudjanak enni. Jézus azonban azt mondta nekik, nem, hanem ti adjatok nekik enni.
A tanítványok kétségbe estek. Volt ott egy kisfiú, akinek volt a tarisznyájában öt lepénykenyér és két hal. Ő felajánlotta, hogy odaadja. A tanítványok kétségbeestek, mi az ennyi embernek?  Jézus éppen erre várt. Készült a következő nagy csodára, amit ötezer ember fog látni és érezni.
Azt mondta: Annyi ennivaló éppen elég. Ültessétek le az embereket ötven fős csoportokba. Tanítványai nem értették, de engedelmeskedtek. A gyerek odaadta a saját ennivalóját, Jézus kezébe vette, az ég felé tartotta, hálát adott és kettétörte a kenyeret. A kenyérből két ugyanakkora darab maradt. Aztán újra és újra. Mindig ugyanakkora kenyerek maradtak. Igy tette ezt sorban a hallal is. A tanítványok pedig alig győzték kihordani az embereknek. Amikor végeztek az evéssel, Jézus szól, hogy gyűjtsék össze a maradékot, mert azt majd később is meg lehet enni. Össze is szedték és tizenkét tele kosárral lett.
Az emberek mindezt látva, hálát adtak Istennek és hittek Jézusnak.

(A lepénykenyeret keleten még ma is sütik. Nagy követ felforrósítanak és arra terítik a tésztát, úgy sütik. De kis búbos kemencét is készítenek, benne tüzet raknak és kívülről teszik rá a tésztát, úgy sütik.) Éppen akkora és olyan vékony, mint a mi lángosunk. Azt törték kézzel és ették a hús mellé, vagy mártogatták ki a tálból a mártást, szaftot. Ha megkenték olíva olajjal és fűszerezték, önmagában is elég volt reggelire, tízóraira.
A történet képeit megtalálod a könyv 82-83. oldalán.
A 84. oldalra lapozva oldd meg a 7. feladatot. Öt jelenetet látsz a történetből. A jelenetek mellett találsz üres négyzeteket. Ebbe kell beleírnod a sorszámot. Keresd meg az 5 jelent közül azt, amelyikre illik a következő jellemzés és írd a mellette lévő négyzetbe a számát.

1.       Egyszer meghallották az emberek, hogy Jézus a környékükön jár. Egyre többen gyülekeztek hozzá. Eljött az evés ideje, de nem hoztak magukkal ennivalót.
2.       Egyik tanítványa odaállt Jézus elé és mondta, hogy a sokaság megéhezett, nincs nekik mit enniük.
3.       Volt az emberek között egy kisfiú, akinek volt 5 kenyere és 2 sülthala. Azt adta oda Jézusnak.
4.       Jézus imádkozott, megáldotta, megtörte és az megszaporodott.
5.       Olyan sok lett belőle, hogy 12 tele kosárral maradt
Ha ezzel a feladattal kész vagy, következik a 8. és 9. feladat.
A megoldásokat küldd el a cedrusili62@gmail.com címre. Jó munkát, Edit néni


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése