Jézus lecsednesíti a tengert
Jézus feltámadt a halálból. Meghalt, eltemették és harmadik nap hajnalán a teste egyszerűen életre kelt és kijött a sírból. Azért, mert ő Isten emberi testben Ezt szinte lehetetlen felfogni, de így van.
Bármit megtehet, mert van hatalma és ereje hozzá. Kánában a menyegzőn odaállt a vízes edények elé, megáldotta és a víz az edényekben finom borrá változott. Ő teremtette a vizet és a szőlőt is, amiből a bor készül. Most arról tanulunk, hogy nemcsak ennyi csodát tett, hanem számtlan sokat. Egyik közülük egy félelmetes viharban történt.
Egyik napon Jézus és tanítványai elindultak a galileai tenger partja felé. Ez a galileai tenger nem más. mint a Galilea tartományban lévő nagy tó, Genezáret tó. Nagyon hasonló a mi Balatonunkra. Mi is szoktuk magyar tengernek nevezni a Balatont. A mérete is éppen akkora. Alig lehet átlátni egyik partról a másikra.
Leértek a víz mellé és Jézus azt mondta tanítványainak, szálljanak be az ott lévő halászhajóba és induljanak át a túlsó partra. Szép idő volt, szikrázó napsütésben csillogott a síma víztükör. A tanítványok között volt egy testvérpár is. Péter és András. Mindketten halászok voltak. Ők irányították az átkelést. Tették a dolgukat és utasításokat adtak a nekik segítőknek. Jézus nagyon fáradt volt, a hajó végében készített magának egy fekhelyet, lefeküdt és nély álomba merült.
Már a tó közepén jártak, éppen félúton, amikor hírtelen szélvihar csapott le rájuk. Az égen sötét felhők jelentek meg, villámok cikáztak, a sötét felhők félelmetesen tükröződtek a sötét hullámokban. Jézus aludt tovább. A tanítványok egy része félt. Közülük a halászok tették a dolgukat. A hajót a hullámokra merőlegesen fordították. A vihar egyre nagyobb lett. A hullámok átcsaptak a hajón és lassan megtöltötte vízzel. Ekkorra már a tapasztaltak is féltek. Kétségbeesve ébresztették Jézust. "Uram ments meg minket, elveszünk!" Ekkor felkelt, ráparancsolt a viharra, a szél elállt, a felhők szétoszlottak és a nap is kisütött. Ki ez a Jézus, hogy a tenger és vihar is engedelmeskedik neki?
Nyisd ki a könyvet a 75. oldalon és az 1. feladatban színezd ki a képet a megadott jelek szerint.
Lapozz a 78. oldalra és keress a 3. feladatban 8 eltérést a két kép között. Az eltéréseket csak az alsó képen karikázd be! Így nem fogod eltéveszteni. Ha jól csináltad, 8 karikád lesz.
A 79. oldalon a 4. feladatban keresd meg a képen az 1 számot és innen folytatva kösd össze a számokat. Megtalálod ki maradt le a képről. Írd a kép alá a nevét.
A megoldott feladatokat lefényképezve küldd el szüleid segítségével a cedrusuli62@gmail.com címre
Jó munkát! Élvezd az izgalmas feldatokat! Edit néni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése