Katolikus
hittan
2020.
május 13.
1.
osztály
Mária,
a mi Anyánk
Tk.
70-71. oldal
Máriát választotta ki Isten, hogy az Ő Szent Fia,
Jézus édesanyja legyen.
Mária Názáretben él és Józsefnek, az ácsnak volt a
menyasszonya, mikor Gábor angyal megjelent neki és beavatta Isten tervébe. Ma
is megvan az a barlangszoba, ahol ez történt. Izraelben, Názáretben egy
hatalmas templomot építettek rá.
Az angyali üdvözlet után Mária meglátogatta rokonát,
Erzsébetet, aki idős kora ellenére szintén gyermeket várt. Erzsébet fia lett
Keresztelő Szent János.
Mária Betlehemben hozta világra Jézust, ezt ünnepeljük
karácsonykor. Betlehemből a gonosz
Heródes király elől Egyiptomba menekültek, majd a veszély elmúltával
hazaköltöztek Názáretbe. Jézus ott nevelkedett, Mária gondoskodott róla,
József, a nevelőapja megtanította az ácsmesterségre. Jézus a többi zsidó
kisfiúval együtt járt a zsinagógába, ahol a rabbi tanította őket írni, olvasni,
az Isten tiszteletére és a törvényekre.
Mikor Jézus felnőtt és tanítani kezdett, Mária gyakran
vele volt. Ott volt például a kánai menyegzőn, ahol Jézus először tett csodát.
Jézussal volt akkor is, amikor a Golgotán keresztre feszítették. Akkor Jézus
mindannyiónkat Máriára bízott, Ő lett a mi Égi Édesanyánk.
Máriát Isten kezdettől fogva megőrizte minden bűntől.
Ő a legtisztább lelkű ember.
Máriát Jézus testestől-lelkestől vette fel a mennybe,
megkoronázta, és Mária azóta is közbenjár, imádkozik értünk. Máriához szól az
„Üdvözlégy Mária” kezdetű imádság.
Nézd meg ezt a két mesét, segít megérteni a mai témát
:
Az ovishittanos bábozásainkhoz rajzpályázat is
kapcsolódik, ami 1-2. osztályosoknak is szól. Ha van kedvetek, kapcsolódjatok
be! Itt vannak a feltételek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése